Hszi Csin-ping látogatása közben tartanak kormányinfót Gulyásék - kövesse élőben a hvg.hu-n!
Élő közvetítésünk a csütörtöki kormányinfóról.
Élő közvetítésünk a csütörtöki kormányinfóról.
A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
Tavaly áprilisban 40 ezren vártak tervezett műtétre, idén 7 ezerrel többen.
Ezzel egy 24 éves szokást szakított meg, mert a Nemzet Színésze cím új birtokosát hagyományosan a Nemzeti Színház igazgatója értesíti.
A kezelési költségek felemésztették anyagi kereteit, ezért most gyűjtést rendeznek neki.
Azt, amit Orbán Viktor: elfoglalni.
Az idei első negyedévben már 12 ezer esetet regisztráltak.
Négyen maradtak versenyben, pedig rekordsokan akartak főpolgármesterek lenni.
Árokbaborulás lett az autózás vége.
Az európai parlamenti képviselők hetven százalékának van valamilyen mellékállása.
Megnéztük az elmúlt 14 év legizgalmasabb nagy ígéreteit és csúnya bukásait.
Elkészítettük a kalkulátort, amellyel bárki kiszámolhatja, mekkora inflációval szembesül.
A brit folk-punk előadó új világrekordot állított fel, egy nap alatt 15 koncertet adott, de Budapestre csak novemberben ér el.
Kérdés persze, mit szól mindehhez a Microsoft.
A büntetése 15 hónap börtön lett, pénzbírsággal együtt.
Barkácstrükk a high tech világban.
A 2025-ös modellévű felfrissített Defender nyomatékosabb dízelmotort kapott.
„Mi ugyanazokkal a traumákkal küzdöttünk meg, mint bárki más, csak nekünk van a kezünkben egy eszköz, a zene, amivel ki tudjuk magunkat fejezni”.
Vuk, Nyócker vagy Fehérlófia? Grabowski, János vitéz vagy Szaffi?
HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.
Van olyan cég, ahol a munkavállalók döntésekbe való bevonása és a menedzsment közvetlensége nem csak jól hangzó, üres frázis, hanem...
Az intralogisztikában az utóbbi évek piaci igényeire válaszolva komoly változások mentek végbe, ahol a költséghatékonyság-növelés és...
Egyáltalán nem ördögtől való a gondolat, hogy a változókort megfelelő étkezéssel hatékonyan meg lehet támogatni. Tippjeink mellett egynapos...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint a 19. héten az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések.
Középszinten 180, emelt szinten pedig 240 percet kapnak a diákok a csütörtöki angolérettségire. Kövessétek az oldalunkat, hogy az ezzel kapcsolatos információkról a lehető leghamarabb értesüljetek. Az angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a LanguageCert Nemzetközi Angol Nyelvvizsgaközpont-nak.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron és digitálisan, olvasson minket bárhol, bármikor!
TOVÁBBRendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!